Az udvar nem volt valami nagy szám, de pont tökéletes volt, így. Az egész egy üres, nagy terület elszórva néhány pad látható, a közepén egy óriási fa, de semmi más.
- Keressünk egy padot, ami szimpatikus vagy sétáljunk? - kérdezte Beni.
- Üljünk le egy padra - feleltem.A "padunk" végül az lett, ami a legközelebb volt a fához. Mikor leültünk a padra Beni elengedte a kezemet. A csend újra ránk telepedett, de most nem volt kedvem ehhez.
- Kicsit nincs kedved beszélni az itteni életről? - kérdeztem.
- Hát, semmi komoly, mindig balhé van. Csak éjjel van csönd, de akkor is járkálnak néha az idősebbek, amitől elég horrorisztikus az itt lét. Az ápolók nem túl kedves, kivétel Ági. A betegek pedig, ugye már idősek. Ne bízz senkiben! Azt hiszed kedves, aranyos, de belül már azt tervezi mikor ártson neked. Nem csak fizikailag - fejezte be. Az utolsó mondatai annyira furcsák voltak. Éreztem, hogy tapasztalatból beszél. A maga mellett lévő kezét megfogtam, mire rám nézett, én pedig biztatóan rámosolyogtam. Így ültünk ott csendben, míg Beni meg nem törte azt:
- Mesélsz kicsit a családodról, barátaidról? - kérdezte.
- Persze. A szüleim körülbelül fél éve elváltak, de ugyan úgy járunk apukámhoz is, mert anyuval élünk. Igen, többes számot használtam, mert van egy kishúgom is, aki 12 éves. És a barátok. Hát, csak egy legjobb barátnőm van, de ő volt itt reggel és összevesztünk...
- Biztos kibékültök.
- Remélem.
- És valamit nem sportolsz?
- Ja, de! Focizok.
- És ott sincsenek barátaid? - kérdezte.
- Nincsenek - ennyivel le akartam zárni és ezt Beni is érezte, így nem nyúzta tovább a sztorit.
- Mindent megnéztél?
- Mármint itt?
- Aha.
- Aha.
- Aha - nyugtázta le. Milyen értelmesen beszélgettünk.
- Felmegyünk, mert kezdek fázni?
- Persze. Kell a pulcsim? - kérdezte. Neki volt esze és a hosszú ujjú felsőjére vett pulcsit. Na én nem voltam ilyen okos.
- Nem kell, köszi - mosolyogtam.
Kézen fogva felsétáltunk. Mindketten elmentünk a saját szobánkba. Én pulcsit felvenni, Beni pulcsit levenni. Megbeszéltük, hogy a társalgóba középen találkozunk.
Hamarabb odaértem, mint Beni, így leültem az egyik kétszemélyes kanapéra. Elég sokan voltak. Inkább férfiak, de inkább idős bácsiknak mondanám őket. De nem a cuki nagypapák. Nem! Ezek az ijesztő hajléktalanokra emlékeztettek.
- Szervusz kislány! - köszönt nekem egy bácsi és megállt előttem. Elég perverz tekintettel mért végig.
- Ömm... Csókolom - néztem körbe segítséget keresve.
- Hogy hívnak? - ült le mellém. Ennek így nem lesz jó vége. Hol van Beni?
- Hannának - egyre közelebb ült.
- Nagyon szép név - szinte már hozzám ért.
- Köszönöm - hirtelen felpattantam.
- Valami baj van?- Nem, dehogy - mondtam és hirtelen kifutottam a teremből és egyenesen belerohantam Benibe. Na, most olyan erővel futottam, hogy felborultunk. Ő hátra, én rá. Már megint elég közel kerültünk egymás arcához. A szívem hevesen kezdett verni, ahogy belenéztem a szemébe.
- Belém estél, kislány - mosolygott elég magabiztosan. Vajon még milyen becenevem lesz?
- Eléggé úgy tűnik.
Még néztük egymást pár másodpercet, majd feltápászkodtunk.
- Mi történt? - kérdezte.
- Egy bácsi odajött hozzám, megkérdezte, hogy hívnak, meg mellém ült szorosan és annyira bepánikoltam - adtam elő egy lélegzet vétellel és eléggé hadartam.
Beni arca eléggé megváltozott. Nagyon ideges lett, a kezét ökölbe szorította.
- Megmutatod melyik bácsi volt? - kérdezte feszülten.
- Persze gyere.
A teremhez érve, ami nem volt túl messze, rámutattam.
- Tamás - mondta nem túl hallhatóan, én is épp, hogy hallottam.
Beni megindult felé, de én a keze után kaptam. Kirántotta a kezét.
- Tamás!
- Szia, Beni! - köszöntötte nagy mosollyal.
- Ide figyelj te perverz állat, még egyszer, egy ujjal is hozzá érsz a barátnőmhöz, én nem tudom mit csinálok veled! - mondta és hátra lökte a kanapéra.
- Ki a barátnőd egyáltalán? - kérdezte szúrós tekintettel.
- Hanna.
Ledöbbentem. Barátnő? Én?? Beninek??? Mivan????
Odajött hozzám és magához rántott, szorosan magához ölelt.
- Minden rendben? - súgta a fülembe.
- Persze - mondtam.
Majd olyan dolog történt, amit még mindig nem hiszek el. Elhajolt, majd a szemembe nézve...megcsókolt.
Eltoltam magamtól.
- A barátnőd?
- Vagy te - kacsintott és nevetett.
Én is nevettem, mert ennél cukibban nem is mondhatta volna.
- Khm...- köhintettek mögöttünk valaki.
Hátra fordultunk és Ági volt az.
- A világért se akarok zavarni, de vacsora van. Beni megmutatod Hannának az ebédlőt? - kérdezte.
- Persze.
- Ksözönöm. Jó étvágyat! - mondta majd mikor elhaladt mellettünk végigsimította a kezemet.
*Vacsora után*
Gondoltam kicsit összegeznék. Elég furcsa, hogy egy nap alatt ilyen közel kerültem valakihez, nem csak barátként, de nem bánom. Szerintem Beni jó fiú, vagyis megérdemelné a boldogságot.
A reggeli történtek után, úgy éreztem, mint mindent ezt is el kell mesélnem Lolának. Tudom, hogy rosszban vagyunk, de attól még ő a legjobb barátnőm. Így írtam neki Facebookon. Ja, igen a laptopomat kiderült, anyuék odaadták Áginak, hogy ha jobban leszek megkaphatom.Hanna (én): Szia, Lol! Tudom reggel összevesztünk, de..ez még áll egyáltalán?
Lola: Szia! Dehogy áll! Figyelj sajnálom, hogy úgy kiakadtam, és letámadtalak.
Hanna (én): Felejtsük el! :) Mesélnem kell valamit.
Lola: Nekem is c:
Hanna (én): Kezd te!
Lola: Oké. Képzeld van barátom! :D
Hanna (én): Nekem is! :D
Lola: De jó! Ki?
Hanna (én): Egy itteni fiú. Majd bemutatlak neki. De neked ki?
Lola: Hát nem fogsz neki örülni...
Hanna (én): Mondd már! Ismerem?
Lola: Igen, ismered. A srác...
