2015. október 17., szombat

5.rész-Say something I'm giving up on you...

És küldés...
Miután elküldtem Lilinek az üzenetet betakaróztam és bebújtam a jó meleg ágyba..egy szebb holnapot várva. De az álom még, így se jött nagyon a szememre. Elkezdtem gondolkozni. Mi is történt velem egy nap alatt?
Összevesztem a legjobb barátnőmmel, majd kibékültünk, majd...haragszom rá (?). Találkoztam egy sráccal és egy nap alatt jóóó sok dolgot megtudtam róla. Ja és emellett még a barátom is. Ezt még fel kell dolgoznom. Lehet nem kellett volna ilyen könnyen adnom magam... Hát majd meglátjuk mi lesz.
Akkor a családom itt hagyott.
Egy idős pedofil bácsika "rám támadt".
Ja és azt még majdnem kihagytam...egy elmegyógyintézetben kezelnek. És ezek után nekem aludnom kellene. Ja kösz, mondani könnyű. De nekem ezentúl ezekkel együtt kell élnem. Mivel az alvás nem annyira jött össze gondoltam hallgatok zenét. Fülhallgató nélkül. Szuper. Egymás után kezdtek a könnyek lecsordulni az arcomon, a szomorúbbnál szomorúbb dalok alatt. Soha nem éreztem még magam ilyen egyedül...

Hirtelen felültem és fogalmam sem volt, hogy hol vagyok. Kellett pár másodperc, hogy rájöjjek...ugyan ott ahol tegnap. Előttem volt az elsötétült képernyőjű laptopom. Megnyomtam egy betűt, mire a  képernyőn a Say Something egyik cover dala volt ("Say Something" - A Great Big World (feat. Christina Aguilera) Cover by Tanner Patrick). De jó. Ezek szerint sírás közben, kimerültségben elaludtam. Rápillantottam az időre is. 9.27. Hát a reggelit, úgy érzem lekéstem. De a közös foglalkozást nem. Sajnos.
Kivánszorogtam a folyosóra, ahol egyből Ágiba botlottam.
- Oh, szia jó reggelt! - köszönt a szokásos nagy mosollyal.
- Reggelt, neked is!
- Éhes vagy?
- Nem - hazudtam.
"Régen" mindig egyből reggeliztem kelés után. De miután már az alakom miatt is beszólogattak és méregettem magamat...elkezdtem koplalni. Nem ettem csak napi egy Rudit vagy almát azt is csak, hogy ne essek össze edzéseken. Ha nem lenne a foci, nem ettem volna.
- Azért beviszem a szobádba, hátha megjön az étvágyad.
- Rendben - és mentem volna a mosdóba.
- Jaj, most jut eszembe. Telefonáltak a szüleid.
- Hogy mi? - néztem vissza döbbenten.
Nagyon hiányoztak már és csak a nevüket hallva is elkapott anyu szokásos virágos illata...és Lili...a kis húgom kiskutya szemei...
- Délután eljönnek hozzád. Baj? - nézett rám ijedten.
- Nem, dehogy - néztem a szemébe könnyes szemmel és próbáltam mosolyogni.
- Minden rendben lesz és minél hamarabb haza mehetsz - mondta és megsimította a karomat - Most menj! Frissülj fel kicsit. Amúgy Beni már fent van.
Bólintottam és tovább mentem. 
Szerencsére senki nem volt bent rajtam kívül a mosdóban. Mivel ezen a helyen-attól függetlenül, hogy lelki betegeket ápolnak-folyton piszkosnak, mocskosnak érzem magam gondoltam nem árt ha lefürdök. 
A zuhany alatt olyan jól lehet gondolkozni.
 Eldöntöttem, hogy ahhoz, hogy kijussak innen minél hamarabb amellett, hogy "jól viselkedek", pozitívabbnak kell lennem akkor is, hogyha épp az öngyilkosságomon gondolkozom. Visszavettem a pizsimet és nagy mosollyal kiléptem az ajtón. Visszamentem a szobámba és gyorsan felöltöztem. Nem volt sok időm a foglalkozásig. Láttam, hogy Ági behozta a reggelim. Sajtos kifli és tea. 
- Hát, majd talán később - gondoltam. 
Visszamentem a folyosóra és gondoltam megkeresem barátomat. Először a gyülekező helyre mentem, de ott nem volt. Visszamentem a szobákhoz. Bekopogtam a szobájába...
- Hahó! Beni? - kérdeztem.
Semmi. 
- Ági! - szóltam ápolóm után.
- Igen? - sétált vissza.
- Nem tudod esetleg Beni hol van? - kérdeztem félénken.
- De igen. Egy ismerőse jött ma hozzá talán ismered. Barbara.
- Ismerőse? Jaa, igeen! - kis idő kellett míg rájövök, Áginak egy szót se. 
- Szóljak Beninek?
- Mármint miről?
- Hogy fent vagy és vele lennél.
- Nem szeretném zavarni... - természetesen örültem volna, ha szól, de semmiképpen nem szerettem volna zavarni őket - Amúgy is mennem kellene foglalkozásra.
- Maradj itt, mindjárt jövök! - mondta szemet forgatva és mosolyogva, majd ott hagyott. 
És most?? Aztán meg én leszek az izé, hogy nem mentem foglalkozásra??
- Gyere - szólt Ági a folyosó, arról a részéről , ahol az udvarra kell menni, avagy jobbról a szobámtól.
Követtem a földszintre. A lépcső (ami elég horrorisztikusan nézett ki) aljára érve láttam, hogy ott van Beni és a nővére.
- Menj oda nyugodtan, Benivel majd visszajössz - mondta és ott hagyott.
Odasétáltam hozzájuk.
- Szervusz, kislány - húzott magához Beni és (gondolom) a nővére miatt csak egy puszit nyomott az arcomra.
- Sziasztok!
- Barbi, ő itt Hanna. A barátnőm.
Hát Barbinak hirtelen akkora szemei lettek, hogy féltem még a végén kiesnek.
- Beni már mesélt rólad - mondtam mosolyogva.
- Még jó - mondta kissé lealázóan. Hm, úgy érzem kedvel engem ez a lány...khm..
- Barbi! - szólt rá élesen barátom.
- Szerintem megtudja magát védeni, ha baja van -  mosolygott gúnyosan.
- Am...aha - mondtam kissé bizonytalanul. Barbi magabiztossága elég rémisztő volt...
- Akkor is! A barátnőm szeretném, ha normális lennél vele.
Barbi csak a szemét forgatta:
- Te is itt vagy? - mutatott fel és kérdését nekem intézte.
- Igen, sajnos - sóhajtottam.
- Uhh. Hát majd egyszer meghallgatom a történetedet, de most rohannom kell. Gábor megöl, ha kések. Szia, öcsi - mondta, majd lazán megölelte testvérét - Kitartás. Hanna...neked is - biccentett majd elment.
Elindultunk Benivel a lépcsőn, közben pedig ecsetelt nekem, hogy ki az a Gábor:
- A főnöke, de ennél kicsit bonyolultabb ez. Nála lakik Barbi, de semmi nincs köztük a munkán kivül. Ha ő nem lett volna a nővéremet nevelőkhöz küldik. 17 éves még.
- Értem. És az biztos, hogy csak munkai a viszonyuk?
- Igazából annyit tudok, hogy a nővérem szerintem nem nagyon bánná, ha több lenne.
- Megahiperszuperlegjobb barátok? - néztem kerek szemekkel barátomra.
- Persze - nevetett. Legalább valaki értékeli a humoromat. 
Mire felértünk már késő volt, így a foglalkozásnak lőttek. Na, nem mintha hú, de bántuk volna. Beni szerint amúgy sincs semmi értelme.
*Ebéd*
Benivel voltam egész délelőtt. A nővéréről mesélt. Nagyon jó a kapcsolatuk, hiszen szinte kiskoruktól kezdve csak egymásra számíthattak. És elmondta, hogy ne aggódjak az első beszélgetésünk, miatt, hogy kissé bunkó volt, mert szimplán ilyen. Elmondta, hogy minden csütörtökön jön 3/4 10-re. Ha csak Beni nem hívja korábban, hogy jöjjön. 
Délben, úgy döntöttünk elmegyünk ebédelni. Az ebédlő, amúgy elég furi. Sok asztal, zajos... Az a filmekben szereplő horrorisztikus ebédlő szerű. Éppen leültünk, mikor Ági jött felénk. 
- Sziasztok! Ne haragudjatok a zavarásért, de Hanna itt van Anyukád, de ha...
- Elkísérsz? - szakítottam félbe Ágit, mélyen a szemébe nézve.
- Persze, gyere! - mosolygott bíztatóan.
- Sietek! - néztem Benire és nyomtam egy puszit arcára.
Ugyanoda mentünk ahova reggel. Úgy tűnik ennél feljebb nem jöhetnek. 
Anyu és Lili állt az ajtóban. Egyből odarohantam hozzájuk Lilit pedig magamhoz szorítottam. Nem teljesen volt viszonzott az ölelés épp, hogy átkarolt... Jaj ne...
- Sziasztok! - egyenesedtem ki.
- Szia! - köszöntek teljesen egyszerre.
- Azt hiszem el kellene mesélned valamit - mondta Anya ridegen.
Bólintottam. Elkezdtem és csak beszéltem. Elmondtam mindent. (Időközben Ági felment) A legelejétől. Néha sírva, néha halkan, néha üvöltve. 
A végén Lili is sírt, de Anyu faarccal nézett rám. Nem hatottam meg.
- Nos, most mit vársz? - kérdezte Anyu, nagy hallgatás után.
- Haza mehetek? - kérdeztem.
- Biztosan nem. Figyelj, nagyon sajnálom, ami történt, de segíthettünk volna. Ez... Nem ez lett volna a megoldás. Tudod, mit éreztünk mikor rád találtunk a szobádban?! Nem! El se tudod képzelni mekkorát csalódtunk. Nem szeretném, ha haza jönnél. És nem is fogsz. Egyenlőre. És ha kijössz apádhoz fogsz kerülni - közölte velem a puszta tényeket.
- Te, Anyu, hallodtad amit mondtam?! Szerettem volna szólni, de nem tudtam, hogy hogyan. És, hogy segítettek volna? Bedugtok egy ilyen helyre?! Ez nem megoldás - fakadtam ki.
- És te hallottál engem? Ez sem volt megoldás - vette Anyu a hangját egyre magasabbra.
- Sosem beszéltünk ilyen komoly dolgokról! Soha! Honnan kellett volna tudnom, hogy tegyem. Hé, Anyu, depressziós vagyok! Így jó lett volna? Mit tettél volna? Mondd meg! - üvöltöttem.
- Másik iskola például.
- Az jobb lett volna? Anyu a szavak örökké megmaradnak! Ha..
- Elég! Nincs ha! Szemtelen vagy...
- Most kezdesz el nevelni? Ez most komoly? Megkérdezted valaha, hogy, "hogy vagy?" Mert én nem emlékszem ilyesmire. Akkor elmondhattam volna.
- Szóval én vagyok a hibás.
- Nem ezt mondtam...
- De erre céloztál. Mi most megyünk. Holnap majd apáddal beszélgethetsz erről.
- Lilivel nem is beszélhetek? - kérdeztem hisztérikusan és fáradtan egyszerre.
- 2 percet kaptok. A kocsiban várlak. Szia - köszönt el egy nagy sóhajjal és kiment az ajtón.
- Figyelj, Lili...
- Nem. Szeretném, ha előbb te figyelnél.
Bólintottam. Kicsit megijesztett a hugom határozottsága.
- Anyu apuhoz fog küldeni téged. De engem nem. Tegnap arról is volt szó, hogy mi majd nem is találkozhatunk.
De ezt én nem szeretném - könnyes, ijedt szemmel nézett rám...nagyon fájt így látni őt.
- Ez nem fog megtörténni. Nem hagyom! És Lili tudnod kell, hogy ami történt az a múlt. És ebben te nem vagy hibás. Nem mondtam el, hogy ne aggódj. És itt se kell félteni engem minden rendben - mosolyogtam rá biztatóan.
- De azt szeretném, ha most azonnal te is haza jönnél velünk és minden megoldódna.
- Meg fog! De ez most lehetetlen. Holnap nem tudnál eljönni Apuval? Remélhetőleg vele nem vesznék össze. 
- De! Majd valahogy megpróbálom elintézni. Most viszont mennem kéne - mondta szomorúan.
Bólintottam és újra magamhoz szorítottam.
És kisétált... Szörnyen fájt... Valami nagyon nyomott odabent.