-Aú!
- Jajj, bocsánat. Jól vagy? - nézett rám... A srác...
- Persze, semmi gond - mosolyogtam.
- Bálint - nyújtotta felém a kezét és rám mosolygott (akkor ott meghaltam... *.*)
- Hanna - mosolyogtam vissza és megráztam a kezét.
Ránk ereszkedett egy nagyobb csend, így volt időm jobban megnézni a srácot. Barna haj, kékes zöld szemek, elég magas olyan 176 cm és az egyik keze be volt kötve.
- Khm, semmiképpen nem akarlak zavarni titeket, de Hanna a mosdóba készültél, de ha inkább később mennél körbe...
- Nem - szakítottam félbe - Megyek. Szia, Bálint - mondtam és elindultam az eredetileg tervezett helyemre.
- Beni - szólt utánam.
- Tessék? - néztem rá kérdőn.
- Csak Beni. Nem Bálint.
- Oh, jó.
- Később Han - intett. Na, máris van becenevem.
- Remélem ez a srác nem egy bunkó...elég helyes - gondoltam kézmosás közben.
A tükörben egy elég érdekes látvány fogadott. Kész csoda, hogy a srác nem futott el előlem. Elkenődött, lefolyt szempillaspirál és szemceruza, kócos mindenfelé álló haj. Az arcomat a vízzel rendbe hoztam a hajamat csak a kezemmel tudtam körülbelül el igazgatni.
Kimentem és Ági még ott várt rám.
- Mehetünk? - mosolygott.
- Persze.
Csendben indultunk el a kis "túránkra".
Mindenfelé voltak betegek. Korombeliek nem voltak csak idősebbek. Ahhoz képest, hogy Ági milyen kedves a többi ápoló nem tűnt annak. A betegek elég ápolatlanok voltak és ezt a szagokon is érezni lehetett.
- Ági?
- Hm?
- Hol lehet gáz álarcot kérni?
Csak felnevetett és hitetlenül megrázta a fejét. Pedig én teljesen komolyan gondoltam. Na, majd később is megkérdezem. A hosszú folyosón, amin gyalogoltunk az emberek oda-vissza járkáltak, magukban beszéltek. Nem mondom, hogy nem féltem. A szobákból sikításokat/üvöltéseket lehetett hallani. Végre elértünk a folyosó végére, ahol ahogy vártam egy közös kis társalgó volt. Viszonylag tiszta volt. Egy nagy asztal volt középen körülötte székek. Ezen kívül négy fotel volt, és két kétszemélyes kanapé.
- Szekrényünk biztonsági okokból nincsen. Tavaly még volt, csak egy beteg magára rántotta egy óvatlan pillanatban - mondta Ági.
Én csak bólintottam.
- Maradni szeretnél vagy menjünk vissza? Elmondanék még pár dolgot - nézett rám kedvesen az ápolóm.
- Menjünk vissza - mondtam és megfordultam - Vannak itt más velem egykorú betegek?
- Csak Beni. Neki is én vagyok az ápolója. Nagyon kedves fiú, de alig mozdul ki a szobájából. Nem szimpatikusak neki túlságosan az itteni körülmények. Csak mosdóba jár ki és a közös foglalkozásokra. Erről majd mesélek, ha visszaértünk
- És miért lett depressziós?
- Honann tudod...
- Láttam a kezén lévő kötést.
- Egy hónapja itt van és a szülei csak egyszer voltak itt. Talán jobb is, hogy nem látja őket. Még születése előtt elváltak. Sajnos az anyjával maradt, akit kezelni kéne. Alkoholista. Mikor itt voltak se volt túl jó állapotban . Az apját többször tartóztatták már le, de mindig szabadon engedték. Az iskolában sem volt a legjobb tanuló és a többiek tudtak arról, hogy az apja egy bűnöző sokszor meg is verték emiatt.
- Értem.
Pont befejeztük ezt a témát mikor visszaértünk a szobába. Felültem az ágyra (az valahogy könnyebben ment, mint a lemászás) és néztem a cipőmet.
- Hozok neked egy kis ebédet - mondta Ági és kiment a szobából.
Körülbelül 10 perc múlva jött vissza egy tálcával a kezében.
- Narancslé. Krumpli és sült hús - mutatta be a kajámat.
- Köszönöm - tényleg hálás voltam, már nagyon éhes voltam. Kibontottam a dobozos üdítőmet és elkezdtem enni. Nem is volt ANNYIRA rossz.
- Amíg eszel elmondom, hogy... hát milyen az itteni élet. Nos, elsősorban: napi egy közös foglalkozás. Ezen ma már nem kell átesned, mert reggeli után szoktuk tartani, 10 óra körül, de már 2 óra. E mellett heti 1 magán óra pszichológussal. Reggeli gyógyszer nálad nincsen, de reggeli ugyanúgy 8 órakor. Másfél órás a reggeli, így ha tudsz aludni nyugodtan aludj nyolcig. Mivel nálad volt nyugtató egyenlőre nem baj, ha később kelsz fel is meg fogod kapni a reggelit. Ebéd 13 és 15 óra között zajlik. Ezt ugyanúgy az ebédlőnkben tudod elfogyasztani, mint a reggelit. Mivel ezt elfelejtettem megmutatni, hogy hol van vacsoránál elkísérlek és megmutatom, hogy, hogy zajlik. A nap többi részében neked kell elfoglalnod magadat. És utoljára ami tilos: zavarni másokat, más szobájába csak engedéllyel mehetsz. Ez annyit jelent, hogy ha például be szeretnél menni Beni szobájába szólj, hogy tudjuk hol vagy. Tilos még kérdezés nélkül az udvarra ki menni. Mindent megértettél? - mosolygott.
- Igen- tettem le a szalvétámat a most már üres tálcára - Kérdések: hánykor van a közös foglalkozás?
- 10-11 óráig.
- A magán foglalkozásom mikor van?
- Keddenként miután megebédeltél.
- Mikor mehetek ki az udvarra?
- Foglalkozás után 13 óráig és 15 órától 17 óráig. Még valami esetleg?
- Lefürödhetek?
- Persze. Hozok neked törülközőt és tusfürdőt. Befejezted? - mutatott a tálcámra.- Igen, köszönöm.
- Mindjárt jövök. Amúgy fürödni bármikor fürödhetsz.
Bólintottam.
*Fürdés után*
Tiszta ruhát vettem fel, amit anyuék hoztak nekem még mielőtt itt hagytak. Sokkal frissebbnek éreztem magamat. Öltözés után kimentem a szobámból, hogy körül nézzek. Na, jó valójában csak Benit kerestem. Szükségem volt valakire. Kinéztem a szobából, elfordultam jobbra és kit látnak szemeim. Éppen jött felém. A szívem hirtelen hevesen kezdett el verni. Te jó ég, mi van velem?
- Szia! - mosolygott rám.
- Szia, Beni! - mosolyogtam vissza.
Megint csend ereszkedett ránk. Hosszú ujjú kék felső volt rajta és fekete gatya.
- Nincs kedved beszélgetni kicsit? - kérdezte hirtelen.
- De, nagyon szívesen. Hol?
- Megmutathatom a szobámat. A szomszédban.
- Rendben.
- Előtte keressük meg Ágit.
- Ott áll - mutattam mögé.
Odasétáltunk hozzá és szóltunk, hogy hol leszünk.
Beni szobája a hasonmása volt az én szobámnak.
- Nyugodtan ülj az ágyra. Ülök székre.
Bólintottam.
Elhelyezkedtünk és kezdődhetett a beszélgetés.
- Miért vagy itt? - nézett rám szomorúan.
- Egy fiú és az iskola. Majdnem öngyilkos lettem - mutattam a kötésre - És te? - tudtam mi történt vele, de úgy éreztem illik visszakérdeznem.
- Szülők, iskola. Én is majdnem az lettem.
- Mióta vagy itt?
- 1 hónapja.
- És azóta nem szedték le? - csodálkoztam.
- Sokkal mélyebbek a hegeim, mint hinnéd - nézett a szemembe.
- Sajnálom.
Csak megrántotta a vállát.
- Nem megyünk le az udvarra. Mesélhetnénk kicsit magunkról - dobtam fel az ötletet.
- Menjünk - mosolygott.
homlokomra. Hú. Miután leszálltam az ágyról sem engedte el a kezemet. Szóltunk Áginak majd kézen fogva lementünk....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése